Azt hiszem, itt az ideje, hogy nekikezdjek ennek a blognak. Hogy miről fog szólni, azt az előző bejegyzés már nagyjából taglalta, de még úgyis ki fog ez kristályosodni. De nézzük, hogy most mi is van.
Itt vagyok Pécsett (amely városban egész nap dögmeleg volt, de most meg zuhog az eső), ahol egy szigorlat választ már csak el az államvizsgától, amit június 12-én kell átélnem. Nem vagyok sajnos abban az állapotban, hogy kellőképp fel bírjak készülni a vizsgára, így inkább az esélytelenek nyugalmával várom a holnapi eseményeket.
Az amerikai út egyre inkább kikristályosodik, de még egyelőre nem bízom el magam, majd csak akkor, ha már leszállt a gép New Yorkban. Mindenesetre nagyon várom, hogy végre elinduljunk. Elindult a fényképezőgép-szerző etap is, lévén én magam nem rendelkezem ilyen eszközzel jelenleg még, az utazást meg szeretném képekben is dokumentálni, nem csak karakterekben. Hogy mi lesz, majd még meglátjuk.
A blog maga elég fapados még, ha lesz időm, megpróbálom rendbe tenni kicsit, hogy valahogy pofásabban nézzen ki. A blogteres blogomat ugyan nem törlöm, de beszüntetem, oda már nem fogok többet írni valószínűleg. Ez marad a hely.
Üdv mindenkinek.
Hozzáadott érték
- lola on Legen…wait for it…dary
- The Game Fan on The Game koncert, Pozsony
- DDEX on Egy pizzarendelés margójára, avagy hogyan veszítsünk el egy vevőt
- T.Cs. Rambo on A 100 évesek
- Tschöppy on A 100 évesek
Jár a pacsi
Ezt hallgatom
- Phil Collins – In The Air Tonight
- ARTOSCSABA – Cirkusz (ft. Dreamerz)
- ARTOSCSABA – Ar(t)bitrium (ft. BMB)
- Devin the Dude – What We Be On
- Devin the Dude – I Gotta Ho
- Del tha Funkee Homosapien – Calculate
- Del tha Funkee Homosapien – Break The Bank
- Deacon the Villain & Sheisty Khrist – Final Call
- Deacon the Villain & Sheisty Khrist – Million Miles High
- Deacon the Villain & Sheisty Khrist – Ascension
Legutoljára a Twitteren
- #:#xLXd#:#Fruzs írd le mailben! :D 2010-11-08
- More updates...












0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
You must be logged in to post a comment.