Mozgalmas egy hétvége volt ez, legalábbis az eddig megszokottakhoz képest (leszámítva ugye az elmúlt két hétvégét, mint ahogy azokról olvashattatok is).
Indult péntekkel, amikor egy régi általános iskolai osztálytársammal találkoztam, akivel a nagy meleg okán kénytelenek voltunk meginni néhány sört délután. Eme aktus folytatása a Gödörben talált meg, ahol néhány fröccsel tettem elviselhetőbbé az egyébként nem is olyan nagyon rossz időjárást (tényleg, még a szél is fújt néha). Szombaton érkezett az Erdei-meccs, ahova bátyámnak köszönhetően tudtunk szerezni jegyet, így a helyszínről sikerült végigizgulninézni a verekedést. Utána még egy szolid sörözéses házibuli szintén régi, helyi barátokkal, majd irány haza.
Vasárnap pedig érkezett a hét legjobban várt eseménye, a családi “piknik”, grillezés, iszogatás, miegymás. Nagyon jól sikerült rendezvény volt, viszonylag sok ital fogyott, de hát ez a mi családunkban már csak így van. (Aki esetleg Lidl környékén jár, az előre pácolt császárszalonnára azonnal boruljon rá, világbajnok!) Páran ott is aludtunk, mert hát miért jöjjünk haza részegen, ha megtehetjük józanul is…
A telkünk egyébként Leányfalu elején található, tehát nincs messze. Ezen felbuzdúlva én azt gondoltam, simán haza tudok onnan biciklizni, mi az nekem. Hát tévedtem. Mondjuk ez talán annak is köszönhető, hogy egy éve nem ültem kb. kétkerekű járművön, de épp elég volt nekem a Leányfalu-Békásmegyer távolság is (kb. 15 km). Persze lehet közrejátszott az is a döntésben (mármint a megállás eldöntésében), hogy Békásmegyerről jön a HÉV, amin pont elfér a bicikli a második kocsiban, mintha nekem találták volna ki.
Összegezve ez egy jó hétvége volt, de most már jönnek a dolgos hétköznapok. Ma kezdek a munkahelyen, egyelőre még csak figyelve az eseményeket, hogy mikor a tényleges munka elkezdődik, akkor már penge legyek mindenben. Kiváncsi vagyok, milyen lesz.
Hozzáadott érték
- DDEX on Egy pizzarendelés margójára, avagy hogyan veszítsünk el egy vevőt
- T.Cs. Rambo on A 100 évesek
- Tschöppy on A 100 évesek
- T.Cs. Rambo on A 100 évesek
- Tschöppy on Lengyelország, te csodás
Jár a pacsi
Legutoljára a Twitteren
- #:#NAzog#:#bazso veszek egy 3210-est oszt leszarom :D in reply to bazso 8 hrs ago
- More updates...












0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.