Skip to content


Finally here

Megérkeztem. Egy elég unalmas repülőút után (erről majd egy későbbi posztban), és kb. 20 perc reptéri várakozás után megérkeztem helyi szállásomra, a 121-ik utcába, egy kellemes pincelakásba. Most éppen itt háromnegyed hét van reggel, a BET-J adón gospel jellegű istentisztelet szól a háttérben, szóval minden jó. Megittunk néhány sört tegnap, megünneplendő az érkezést, és azt kell mondanom, igaza volt mindenkinek, aki azt mondta, hogy a helyi sörök szarok. Mert azok. Illetve nem szarok, mert nem olyan rosszak, mint hittem, de igen gyengék. Azt hiszem, a magyar csapatot kevesen fogják leinni Rochesterben, talán abban az egy ukrán csajban látok némi esélyt, aki eljött velünk (ő kapott egyedül vízumot az ukrán csoportból – ez azért erős).
Egy szép kertvárosi jellegű részben vagyok jelenleg egyébként, amivel egy gond van: kint van a francban, másfél óra állítólag, míg beér az ember a belvárosba. De ezt majd pár óra múlva letesztelem úgyis.
Jónak ígérkezik a hétvége, ma vásárlás meg városnézés meg minden ami kötelező ilyenkor, este jófajta grillparty-szerűség, holnap délelőtt pedig óceánpart.
Most megyek, mert még magamhoz is kéne térni, és még meg kell barátkozni a helyi rendszerű toalettel… Na ez lesz a nehéz (szállásadóm, Viki párja, Tubi itt van már x éve, de még nem bírta megszokni).

p.s.: Képek hamarosan, szerintem este feltöltöm azokat, amiket a gépen csináltam, és amit még ma fogok.

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in New York, USA.

0 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

You must be logged in to post a comment.