Skip to content


yesterday

Tegnap este volt a hivatalos bucsu”bulija” ennek az egy honapnak, ahol is mindegyik nemzeti csoport eloadott valami rovid musorszamot (mi brigadunk enekelt), valamint kosztolas volt, helyi etelek formajaban. A magyar csapat erre ket bodon gulyaslevessel keszult (azert ketto, mert egyikben nem volt szalonna, mivel voltak muszlimok is a vendegek es a resztvevok kozt), turoscsuszaval, korozottel, valamint palacsintaval. Mondanom sem kell, vittuk a primet. Mar csak azert is, mert nalunk volt a legtobb kaja.
A fozes vicces volt. Reggel kilencre mentunk a vendeghazba, ahol a fohadiszallas volt, es akkor mar javaban ment a hagymapucolas. El is sirtam magam rogvest, mert hat olyan szep volt ez az alkalom. Kisebb megszakitasokkal delutan otig vettem reszt a konyha eleteben, ahol az en feladatom az esemenyek dokumentalasa volt. Valamint a rumkola toltese, es a sor megfelelo uzemi homersekleten tartasa. Azt hiszem, ezeknek a kivanalmaknak teljesseggel megfeleltem. Kb. delutan otig vettem reszt a konyha eleteben kisebb megszakitasokkal, aztan mentunk autot berelni (nem en bereltem, csak tolmacsoltam), majd pedig irany a Forum, ami a Farewell Reception helyszine volt. De visszagondolva a delelottre es a fozesre, jo mulatsag volt az. Arrol is lathatoak kepek a picasa tarhelyen, link oldalt vagy alant.
Vicces volt a musor, a torokok jot dobtak ossze, a peruiak inkabb lelkesek voltak, az olaszok meg viccesek. De mi vittuk a palmat, azt kell mondjam. Lesz video is, bar a hangzasa kevesbe jo (sikerult megneznem a vagoszobaban – mert itt az is van, 4 cinema display, n szamu G5, etc…), leven nem volt valami franko hangositas, a kamera mikrofonja pedig jelzeserteku volt csupan.
Este meg bementunk a torzshelyre, de nem sokat toltottem ott, plusz vezettem is, igy meg csak nem is ittam. Na de majd ma, Pittsford pub, jeszjeszjo.

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in USA, University.

3 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. Danny said

    zsoltika, mikor is jössz haza???

  2. ez az első poszt ami tetszik:) nevettem is…:)

  3. #:#WydaN#:#Danny: szombat reggel nyolckor.
    #:#WydaN#:#Bogcsi: tobb jo post is volt azert mar :)

You must be logged in to post a comment.