Pro bowl

Viszonylag régóta követem az amerikaifoci meccseket a televízióban, de magyar mérkőzésre még nem sikerült eljutnom, csak televízióban láttam néhányszor. De ezek alapján nem is nagyon vágytam rá, pedig néhány ismerősöm játszik is különböző hazai csapatokban. De ez a széria most megtört, hiszen a hétvégén rendezték a magyar kelet-nyugat gálát, a Pro bowlt.
A festői Felsőtárkány sportpályáján talált helyszínre az esemény, ami tényleg szép hely, Eger mellett néhány kilóméterre található. Bár nem a legjobb a pálya fekvése egy ilyen meccsre, de egynek elment. Magyarországon még úgysincs olyan hely valószínűleg, ahol normálisan meg lehetne szervezni egy ilyen eseményt.
Érdekes élmény volt a meccs, az biztos. Persze nem vártam azt a hangulatot, ami a tv-ből lejön, amikor egy amerikai közvetítést nézek, de azért voltak vicces momentumok. Ilyen volt például a büfé, ahol nem volt semmilyen hideg ital, pedig az igen melegben elkelt volna valami. A közvetítés is vicces volt, állítólag a sportklubos srácok nyomták, ebben nem tudtam megnyilvánulni, mivel ott talán ha két közvetítést láttam. A meccs pedig, hát… Voltak érdekes momentumok, de egyébként elég unalmas volt. Még szerencse, hogy voltak csírliderek, mert különben még jobban unatkoztam volna, mint így.
Megemlítendő még, hogy a faluban nem volt nyitva, csak egy étterem, így kénytelen voltam ott ebédelni. Nem nézett ki rossznak, bár elgondolkodtató volt, hogy amikor megkérdeztem, hogy tudok-e ebédelni, valami olyasmi választ kaptam, hogy “ülj le nyugodtan, de nem tudom, hogy ki tudunk-e szolgálni”. Kedves. De inkább megpróbáltam, mivel más lehetőség nem volt a faluban, Egerbe meg nem volt kedvem bemenni ezért. Megkaptam az étlapot 10 perc után, aztán három percre rá jött még egy étlap, plusz egy üzletvezetőnek látszó hölgy megkérdezte, hogy kaptam-e étlapot, és hogy felvették-e rendelést már. Mondom igen, mert elég hamar egy Brassói aprópecsenye mellett döntöttem. Azt hittem, hogy sokat kell majd várnom, de szerencsére viszonylag hamar megérkezett. Vállalható volt, bár nem is volt egy világbajnok minőség. Ehető volt, na. De mikor megjelent a számla, kissé elcsodálkoztam. A srác többet számlázott, mint amibe került az étel, plusz amikor ezt észrevette, egy “bocs, elbasztam” felkiáltással jelent meg. Hát az anyád, az.
Vittem fényképezőgépet is, de mivel a hazaút óta nem használtam, kissé lemerültek az elemek. Így sajnos a meccsből sokat nem tudtam megörökíteni, ellenben az előtte gyakorlatozó cheerleaderekből annál többet.