Jobb időpontot nem is választhatnék eme bejegyzés megírására, hiszen a mellettem lévő monitoron (amin az eurosport 2 látható) épp szörfmagazin megy, a poszt pedig a mozikban mostanában vetített, Vigyázz, kész, Szörf! című rajzfilmről fog szólani.
Még mindig meglepődöm, mire képes manapság a technika. Iszonyat durvaság, ahogy meg tudnak csinálni egy ilyen animációs filmet pusztán 98%-ban számítógépekkel. A Toy Story se volt semmi (ha jól emlékszem, az volt az első ilyen jellegű rajzfilm, de lehet tévedek, kommentben lehet javítani), de ami ma megy, az már-már hihetetlen. Mi lesz néhány év múlva?
Maga a film egyszer megnézhető történet, semmi extra. Egyszerű, de kedves sztori, a tipikus kezdő gyereket felkarolja a Nagy Öreg, aki megcsömörlött mindentől,de a srác visszahozza az életbe, plusz még három nap alatt meg is tanul úgy szörfözni, hogy ha akarná, meg tudná nyerni a nagy versenyt (ami egyébként a Nagy Öreg emlékére kiírt memorial event). Plusz természetesen az kihagyhatatlan szerelmi szál is megtalálható. Vannak vicces megoldások benne, valamint humoros figurák (Pipi Joe for prezident!), és a szinkron sem olyan rossz, bár egy gyerekfilmnél sokmindent nem lehet elrontani. A verdikt még egyszer: nézhető alkotás.
Fel kell szólalnom viszont egyik nagy klasszikusunk, a Vuk feldolgozása ürügyén, ami úgy kerül ide, hogy sikerült megtekintenünk a promóját a film előtt. Azt mondja benne a kisróka, hogy “Vuk, a félelmetes”. Hát tényleg az. Félelmetesen szar. De legalábbis csúnya, és egyáltalán nem hasonlít az eredetire. Persze új korszak, meg ez is számítógépes animációval készül, de hát nem kellene teljesen hátat fordítani a klasszikusoknak, nemde? Előre félek, mi lesz a Macskafogó második részéből. Bár ahogy hallottam, Lusta Dick nem lesz benne, tehát már mehet a levesbe az egész…
Hozzáadott érték
- lola on Legen…wait for it…dary
- The Game Fan on The Game koncert, Pozsony
- DDEX on Egy pizzarendelés margójára, avagy hogyan veszítsünk el egy vevőt
- T.Cs. Rambo on A 100 évesek
- Tschöppy on A 100 évesek
Jár a pacsi
Ezt hallgatom
- dj zefil & dj gerysson – Relax Therapy 2
- dj zefil & dj gerysson – Relax Therapy 2
- Them Crooked Vultures – Interlude With Ludes
- Them Crooked Vultures – Reptiles
- Them Crooked Vultures – Bandoliers
- Them Crooked Vultures – Scumbag Blues
- Them Crooked Vultures – Elephants
- Them Crooked Vultures – Dead End Friends
- Them Crooked Vultures – New Fang
- Them Crooked Vultures – Mind Eraser, No Chaser
Legutoljára a Twitteren
- megőrjít ez a kurva citibank. 1 week ago
- More updates...












0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.