Skip to content


Champs

Mivel tegnap este volt az első NFL alapszakasz-meccs az amerikai kontinensen kívűl, és nem sikerült kijutni Londonba, úgy gondoltuk páran, nem volna rossz valahol megnézni mérkőzést. Erre a Champs tűnt a legalkalmasabbnak, mert ott van Sky Sports, vannak tv-k, és van sör. Most voltam először ezen a helyen, és nem tett rossz benyomást rám. Igaz nagyon jót se, főleg a pincérlányok szépsége volt az, ami igazán megfogott.
Sikerült egy másfél órás késéssel megérkeznünk a helyre. Este hétre foglaltam asztalt, mert a telefonban a hölgy azt mondta, hogy este nyolckor kezdődik a meccs. Na ehhez képest fél hatkor kezdődött a közvetítés. Úgy látszik, őt is megzavarta az óraátállítás. Elég sokan voltak ott, de amint vége lett a Liverpool – Arsenal meccsnek, szinte kiürült a hely. Sebaj, így legalább a kivetítőn tudtuk nézni a meccset. Ami egyébként unalmas volt. 13-10 lett a vége, de valami őrületesen rossz meccsen. Persze London nem hazudtolta meg magát, esett az eső ahogy az elő van írva, talán ennek is volt köszönhető, hogy nem a szezon legjobb meccsét láthattuk. Utána jött a Sport2-n a Patriots – Redskins meccs a kivetítőn, mellette a kis tévén a 49ers – Saints. Szintén izgalmas meccseket láthattunk, mindkettő 24-0 volt a harmadik negyed környékén. Így az utolsó negyedet már nem vártunk meg, elindultunk haza.
Volt egy társaság mellettünk, akik laptoppal érkeztek, és a kivetítő mellett folyamatosan figyelték a többi mérkőzést neten keresztül. Elég fanatikusnak tűntek, folyamatosan értékelték a meccseket a Fantasy Football csapatuk szemszögéből, és ha kellett, anyáztak is (erre elég sokszor volt lehetőségük, főleg ha nem futásból ért el valaki TD-t). Érdekes egy brigád volt, meg kell hagyni.
Összegezve sikeresnek könyvelem el a tegnap estét, nem is olyan húzós a hely, mint amire számítottam. Bár az is igaz, hogy nem fogok odajárni minden héten meccset nézni. De havonta egyszer vállalható. És a Super Bowl természetesen, azt szinte kötelező ott nézni. Mert mint tudjuk, van Sky Sports, vannak tv-k, és van sör.

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in Life.

0 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

You must be logged in to post a comment.