Skip to content


A tartósteszt vége

Úgy döntöttem, hogy a mai nappal az Apple tartósteszt véget ér. Legjobban Kobak szavaival tudom jellemezni az eredményt, miszerint “nem való neked a mac…”

És tényleg. Nem tudom, hogy velem van-e a baj, vagy csak nincs szerencsém, de nem sikerült jó barátságot kötnom az Apple utóbbi időben nálam járó termékeivel. Itt volt ugye a tartósteszt tárgyát képező Powerbook G4, ami a tesztidőszak nagyrészét működőképes merevlemez nélkül vészelte át, nagyjából mésfél hete sikerült beleerőltetni egy használhatót. Próbáltunk airport kártyát is beletenni, nem sikerült az sem. De nem csak ezért nem lesz macem a közeljövőben, hanem azért sem, mert bár vannak apró és kevésbé apró okosságok az OS X-ben, de összeségében nem nagyon találtam különbséget az XP és közte (lehet, hogy ebben az is közrejátszik, hogy nagyon nem volt időm kitapasztalni a másik oprendszert).

A másik meg az iPodom. Két és fél évig működött hibátlanul Kobaknál, aztán történt egy törés az életében: megvettem. Egy hónapig bírta, most úgy néz ki, hogy elhalálozik… Van még egy köröm vele egy szervízbe (Almárium valószínűleg), de ha az sem válik be, akkor nem tudom, mit fogok csinálni. Az eszköz rituális elpusztításán kívűl.

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in mac.

4 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. “Az eszköz rituális elpusztításán kívűl.”

    Meghívhatnál erre. ;)

  2. Jajaja, vedd fol, hadd lassuk! Annak idejen a Burzsoa Nyugdijasok punkzenekar tort ossze kalapaccsal teatralisan minden koncert vegen egy-egy TV-t. Nosza, most rajtad a sor iPoddal. :D

  3. lehet a “gyógyulásnak” is drukkolni? :-)

  4. Alonzo said

    Szerintem nem érdemes sokéves, használt kütyüket venni. Ezek arra vannak kitalálva, hogy pár év után elromoljanak, és vegyél egy újabbat, jobbat, szebbet. És ez nem csak az Apple-re igaz.

Some HTML is OK

(required)

(required, but never shared)

or, reply to this post via trackback.