Skip to content


Könyvvásárlás a neten

Követve mások példáját, és híres lustaságomat figyelembe véve ebben az évben a karácsonyi bevásárlás nagy részét online végeztem el. Történt az Alexandra online könyvesboltjában (Kisdzsekó szevasz!). Maga az áruház semmi extra, átlagos online könyv- és egyéb áruház, leszámÍtva azt, hogy csak a futárnál lehet fizetni a könyvekért, mikor megérkezik a csomag. Nem találtam semmilyen bankjellegű fizetés lehetőséget, akár átutalás, akár micropayment formájában.

A rendelést egy nap alatt fel is dolgozták, és jött az e-mail kedden este, hogy másnap jönne a futár a csomaggal. Már nem tudom miért, de az nekem nem volt jó, így felhívtam a GLS központi számát (ahol várakozás alatt meghallgathattam a cég – valószínűleg – Dj Bobo által komponált vállalati himnuszát), és megbeszéltem a másnapi szállítást, délig bezárólag. Csütörtökön fél egykor gondoltam felhívom a futárt, ugyan merre jár, és ekkor derült ki, hogy a csomagom bent van a központban, ki se vitték. Igen örültem, de aztán sikerült egy mai szállítást lematekozni, és láss csodát, meg is érkezett a pakk (igaz nem délig, hanem háromnegyed négy körül, de az csak szőrszálhasogatás).

A lényeg úgyis az, hogy megérkezett aminek meg kellett, úgyhogy nincs semmi gond. Csak legközelebb a futárokra jobban oda kell figyelni.

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in Hungary.

6 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. Én a bookline-on rendelgettem múlt évben, korrektek voltak…

  2. Hát, nem mondom, van még mit hegeszteni az alexandra.hu-n, de ez csak lassan megy egy olyan cégnél amelyik milliárdos bevételei ellenére

  3. És nem “íródik ki” a weboldalam, hogy lehet ez?

  4. én kb 1 éve rendeltem tőlük könyveszközt pikk pakra ideért bar a futár már volt nálunk, hagyott cetlit felhívtam és visszajött minden király volt

  5. És a hozzászólásom vége is lemaradt. Tschöppykém, neked is van még mit hegeszteni az oldalon…

  6. Mármint a milyen vége tűnt el milyen hozzászólásnak?

Some HTML is OK

(required)

(required, but never shared)

or, reply to this post via trackback.