Tegnap délután elmentünk a címben említett fürdőbe, szép is volt, jó is volt, drága is volt. De amiatt írok, az a következő kis igazi magyarországi történet:
Ugyebár először voltam a Széchenyiben, így tapasztalatlan hülyegyerekként a főbejáraton mentem be. Azt mertem feltételezni, hogy egy fürdőbe a főbejáraton kell bejutni. Ami igaz is, amennyiben a gőzfürdőbe megy az ember, ami viszont este hétig van csak nyitva, szemben a normál fürdős résszel, ami este tízig, és a hátsó bejáraton kell bemenni. Eddig megvan?
De akármelyik bejáraton mész be, mehetsz bárhova az épületen belül, a lényeg az, hogy ha elöl mentél be balek módon, akkor este hétig ki kell takarodnod a házból, hiába maradnál még (mert a fürdő maga este tízkor zár, ugye), mert azzal a kártyával, amit elöl adnak, nem tudsz kimenni a fürdőrész kijáratán, mert nem kompatibilis a két rendszer egymással, vagyis hiába van kártyád, fizetted ugyanazt a pénzt ugyanabba a közös kasszába, nem tudsz kimenni (hivatalosan) a hátsó bekijáraton, csak a főbejáratnál, ami ugye este hétkor bezár.
Nagy gond nem volt belőle, mert fél hétkor ígyis-úgyis haza kellett jönnöm onnan, de azért azt hiszem az év baromsága címre esélyes ez a rendszer a “fürdők és egyéb szórakozási lehetőségek” kategóriában. Legközelebb hátul megyünk be, az biztos.
Mellékszál, de ez is tipikus: ketten voltak előttem a pénztárnál, mégis fél órát álltam kb. sorba, mert Terike nem teljesen volt tisztában a munkája mibenlétével (“Klárikám, akkor ezt most hogy kell?”), valamint egy pénztáros sem beszélt angolul vagy bármilyen idegen nyelven, így amíg ott álltam, legalább három vagy négy külföldi pár fordult ki az ajtón…












4 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
Úgy látom nem változott sok minden 2002 óta (akkor jártam ott életemben először és szerintem még egy darabig utoljára), akkor sem tudtak idegen nyelveket a pénztárosok, bár a jegy egy 2×3 cm-es fecni volt, ha jól emlékszem.
Én sem hiszem, hogy sokat fogok arrafele járni a közejövőben. Rudas jobb gőzfürdő vonalon, strandra meg éppen elég jó a csillaghegyi vagy bármelyik másik Budapesten.
Nem tudom, hogy mi a bajotok a Széchenyi fürdővel.
Ha de.10-kor bemegy valaki , mit akar csinálni este 7-ig.
A gyügyvíz annyira kiszívja, hogy haza se tud menni. Még akkor is ha közben pihen.
A rengeteg külföldi ember meg nem menne oda ha más nyelven nem tudnának beszélni.Én is oda járok és még soha nem volt problémám, se a bemenetellel, se a kijövetellel.
Mondjuk ez az apró problémák megérnek egy postot nálam is. Mint például, hogy halottak napján miért nincs nyitva a kerületben sehol patika? És ha nincs kocsim, hogy elmásszak a legközelebbi ügyeletig? Halljak meg Halloweenkor? =D Valahogy lángokkal ölelt kis hazánk szolgáltatások terén képtelen szervezni, és élvezhetővé tenni azokat. De ha belegondolsz, az hogy ezt a főbejáratos dolgot megszívod csak egyszer történik veled, utána már minden fasza. Rudasban is adódik épp elég komplikáció, csak lehet ahhoz már hozzászoktál…
You must be logged in to post a comment.