Van egy sorozat, amit szokás Jóbarátok- és Joey-pótléknak hívni, és talán nem is járunk messze az igazságtól ezzel a kijelentéssel. Persze nem lehet helyettesíteni, főleg a Friends-t egyik mai sorozattal sem, de megközelíteni lehet. Az egyik legjobb próbálkozó pedig a How I Met Your Mother.

A sztori szerint egy apa 2030-ban leül a gyermekeivel, hogy elmesélje nekik, hogyan találkozott élete szerelmével, az anyjukkal. Ebből kifolyólag az események nem a jövőben, hanem a jelenben játszódnak (2005-ben vesszük fel a fonalat). Ted, a főszereplő egy építész, aki közös lakásban lakik főiskolai szobatársával, és annak barátnőjével, plusz van egy idióta barátjuk, Barney (legjobb karakter a sorozatban, Neil Patrick Harris brilliáns megformálásában), illetve egy új ember a baráti körben, a kanadai származású Robin, akibe Ted beleszeret az első részben. De hiába tűnik úgy az elején, nem ő lesz a jövőbeli anya.
Mert azt persze nem tudni még, hogy ki Ted felesége 2030-ban. Valószínűleg majd csak az utolsó részekben derül ki, de még nem tudni, hogy milyen hosszúra tervezik a készítők a sorozatot. 10 évet szerintem nem fog megélni, mint a Jóbarátok, de 5-6 évad kinézhet neki.

Azért is érdemes ezzel a sorozattal számolni, mert talán egy hete sincs, hogy egy kedves barátom megemlítette, érdemes megnézni, mit tud. Bepróbáltam, azóta már le is daráltam az eddigi három évadot, annyira magával ragadott. Leginkább az tetszett benne, hogy 20 percre kikapcsolja az ember agyát, nem foglalkozunk semmivel sem, csak azzal, hogy jól érezzük magunkat. És ez nagyon nagy szó mostanában, főleg nálam, aki az utóbbi időben rászokott arra, hogy az unalmasabb részeket átgörgeti, legyen szó akár sorozatról, akár filmről. A HIMYM esetében pedig nem nagyon volt ilyen.
Az első kép a sorozatjunkie-ról, a második az about.com-ról származik.












4 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
az összes rész Nálam elérhető (lenne) hehe
himym óriási sorozat, úgy is mondhatnám, hogy AWESOME :)
Már sokat hallottam tőled, hogy jó a csiripen, de e bejegyzés hatására bele is néztem. Editnek kerestem úgyis valami laza nyári sorozatot. Megtaláltam. Nagyon jó. Köszi.
Örülök, pedig már azt hittem, hogy a Csiripen mindenki unja, hogy erről a sorozatról regélek folyamatosan :)
Nagy kedvenc! Have you met Ted?