Skip to content


Háborús helyzet

Újabb bombát találtak Budapesten, ezúttal a IX. kerületben. Lesz még ilyen hír nem kevés, hiszen megszórtak minket a háborúban elég rendesen. Épp ezért volt furcsa az, amit olvastam a vonatkozó Index cikkben, miszerint a környéket csak másnap (vagyis ma) reggel kilenckor kezdik el kiüríteni, viszont csak ma reggel fél nyolckor ülnek ültek össze a fejesek, hogy eldöntsék a pontos menetét a dolgoknak, és a BKV járatokat csak ezután tudják majd elterelni, hiszen akkor fogják majd tudni ők is, hogy merre mehet a busz, és merre nem.

Kérdem én a naív, hogy miért kell várni ezzel a megbeszéléssel reggelig, hogyha kb. 12 órával előtte már tudni lehet, hogy le kell zárni a területet? Nem könnyebb megszervezni egy elterelést, ha már akkor tudják a sofőrök, hogy merre nem mehetnek, mikor kijönnek a garázsból? Nem egyszerűbb a lakosság élete, hogyha nem egy órával a kiürítés előtt tudják meg, hogy merre mehetnek, és hogyan? Nem lenne könnyebb dolga az illetékeseknek, hogyha nyugodtan dönthetnének a teendőkről, mintsem nagy kapkodásban a rohamosan közeledő határidő (ami ugye a néhány perce elmúlt reggel kilenc) miatt? Mert hát nem kevés emberéletről és értékről van szó, ha esetleg a bomba fogja magát, és felrobban.

Miért kell ezzel várni másnap reggelig?

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in Hungary.

0 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

You must be logged in to post a comment.