Skip to content


Tiger Woods felkötheti a gatyát

Régóta ismert tény, hogy van a Hajógyári-szigeten egy úgynevezett Driving Range (Golftanya néven fut), apám egy régi munkatársa csinálja/oktató (megfelelő aláhúzandó) ott. Rengetegszer előjött, hogy el kellene menni, de eddig sosem került rá alkalom. Hát, a mai nap ez is megtörtént.

Bátyámék és néhány munkatársam gondolt egyet, és kipróbálták a helyet kb. egy héttel ezelőtt, és azóta már többször is voltak. Én ma reggel mentem először, és azt hiszem joggal érzik úgy, hogy érdemes menni többször is. Mert kurvajó dolog a golfozás.

Persze még csak egy alkalom volt, és közöm sincs az egészhez még, de arra nagyon jó, hogy kikapcsoljon az ember, és sportoljon valamit. Nyilván nem lehet egy futással vagy egy kosárlabdával összehasonlítani, de azért itt is van elég kemény meló. Konkrétan olyan izmaim fájtak két órányi ütögetés után, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.

Mindenképpen megyek majd a jövőben még, van rá némi remény talán, hogy ne csak földtúrásra legyen jó a kezemben az ütő. Olyanokról, hogy pályaalkalmassági (kell ahhoz, hogy az ember rendes golfpályán játszhasson), nem is álmodom, épp elég jelenleg az, hogy elmegyek majd néhányszor ütögetni.

Érdekesség: a labdaszedő autó egy régi Oltcit, arra van ráerősítve a labdákat gyűjtő eszköz. Vicces látvány, ahogy kolbászol keresztül-kasul a pályán, hogy összeszedje a labdákat. A Golftanya honlapja pedig külön érdekes, főleg ahogy kb. minden szakmának külön ajánlatuk van (esküvőszervező, hr, marketing, rendezvényszervező…a benzinkutas nekem hiányzik a listából).

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in Sports.

One Response

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. hm. érdekes hely lehet. felkeltetted az érdeklődésem. :-)

You must be logged in to post a comment.