Az év első bejegyzése nem lesz valami nagy eresztés, inkább olyan számadás-jelleggel, mi történt az elmúlt néhány napban (vigyázat, súlyos ego-blog következik!)
Volt ugye karácsony, a szentestét szent délutánt családi körben, a másnapot pedig vidéki rokonoknál töltöttem. Volt nagy kajálás, szolíd lerészegedés, hosszúra nyúlt politikai természetű vita (nem állunk egy platformon bátyám feleségének családjával – hogy finoman fejezzem ki magam).
Volt aztán hiphop.hu díjátadó ÉS Offline fesztivál, ahol sikerült istenesen berúgnom (vallom, hogy a rossz bor az oka, amit a Dürerben mérnek – merthogy sört ugye már nem iszom fél éve at all, a néhány fröccsön kívűl meg összesen két pálinkát bírtam inni). Szegény Attila komámmal ki is basztam ezáltal, mivel elvileg itt aludt volna, de az állapotom okán nem sikerült ezt megoldanunk logisztikailag.
30-án egy könnyed iddogálás volt lakomban, TranGábor hazaérkezése okán a ködös Albionból, ahol szintén nem fogyasztottam többet, mint a Dürerben, ellenben nem voltam készen annyira, sőt. Némi dolgozás is becsúszott természetesen, dec31-et is az én kezem munkája köszöntötte (meg is lett említve az egyik news-ban, híres vagyok!).
A szilveszter maga a Récsei centerben ért, ahol Zefil és Gerysson játszottak az egyik teremben, ami valamikor egy Excalibur kaszinó volt. Sokat nem mondanék most, valószínűleg ki lesz fejtve egy hosszabb bejegyzésben, nem ez volt életem szilvesztere, fogalmazzunk úgy.
Most pedig január másodika van, a holnap reggel a gyárban ér el, este pedig megisszuk a karácsonyt a RÖFI tagjaival. Az legalább vicces lesz.












0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
You must be logged in to post a comment.