Kihasználandó, hogy a héten rendelkeztem autóval, elzarándokoltam a Perc utcai Culinarisba, hogy beszerezzem a túléléshez szükséges Dr. Pepper-adagomat. Ilyenkor azért körbe szoktam nézni, van-e valami érdekes a kínálatban, és amivel tudok is valamit kezdeni. Így ütötte meg a szemem a Wasabi étterem sushi-tálja, ami nagyszerű vacsorának tűnt, első látásra.

Második látásra nem is volt szükség, mert tényleg helyre kis vacsora kerekedett belőle. Nem is volt drága, és bőven elég volt, még nekem is. Sőt, az étterem névadóját, a wasabi krémet sem dobtam ki, még enni is bírtam belőle! Ami azért nem kis teljesítmény tekintve, hogy valami iszonyatosan erős egy dolog az. Szeretem az erős dolgokat, mexikói konyha az egyik kedvencem, de amit a japánok művelnek ezzel a krémmel, az már embertelen. Erre példa az alábbi jelenet a francia, nem meglepő módon Wasabi című filmből:
Aki teheti, ruházzon be egy ilyen tálba, mert nagyon finom. Persze nem csak vega tál van, de mire odaértem délután, már elég szegényes volt a kínálat, mivel ezeket frissen készítik reggel/délelőtt.
Apropó, a Culinarisnak van már étterme is. A Kispad krú beugrott körülnézni, a rövid, ámde velős recenziót itt olvashatjátok.












0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
You must be logged in to post a comment.