Mostanában egyre több pozitív élmény ér különböző cégek felől. Írtam korábban már a Netpincéres történetről, amikor egy észrevételt étkezési csekkel jutalmaztak, mert megtetszett nekik az ötlet (ne aggódjatok, van még néhány a tarsolyban!). Most pedig afelől bizonyosodtam meg, hogy a Nike nem véletlenül a világ egyik legismertebb márkája.
A sportszergyártó cég által szponzorált Futóblogon megjelent egy felhívás, hogy aki akar, rendelhet magának személyre szóló Futóblogos pólót. Rendeltem magam is, de a kommentek közt hangot adtam annak, hogy miért XL-es a legnagyobb, amit rendelni lehet. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy nádszálvékony gyerek, korábban nem volt ritka a 3XL-es méret a ruhatárban. Köszönhetően a kondizásnak, ez most csökkenőben van, de arra nem számítottam, hogy az XL-es jó lesz. De azért megrendeltem.
A kommentemre reagált egy Da Martian nevű felhasználó (akiről nem tudtam, kicsoda is ő), hogy amennyiben nem jó a póló rám, felajánl egy hasonló pólót, 2XL-es méretben. Megköszöntem, de aztán elfelejtődött a dolog, főleg azért, mert a gyártási idő is elhúzódott, konkrétan kiment a fejemből az egész, csak akkor jutott eszembe, mikor már elkészült a pólóm.
Tehát ugrunk az időben, a Váci utcai boltban várt a póló. Meglepetésemre jó volt rám. Örömömben be is kommenteltem a Futóblogon, hogy jó rám a póló, és köszönöm a felajánlást, de nem élek vele. Meglepetésemre Da Martian reagált, hogy végre előkerült a srác, akinek igérte a pólót, mert már három hete hurcolássza a kocsijában, odaadná most már. Mondtam neki, hogy mivel jó rám az eredeti is, nem szükséges egyáltalán, hogy odaadja, de végül csak megegyeztünk, hogy megkapom a pólót. Ekkor derült ki az is, hogy Da Martian a Nike Magyarország munkatársa.
Az ú.n. technikai pólót meg is kaptam ma a MOM parkban. Köszönöm neki még egyszer ezen blog hasábjain is, illetve a Nike-nak is, hogy egyáltalán van a Futóblog, különben most nem lenne ez a bejegyzés sem :)












0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
You must be logged in to post a comment.