Nem hagyott nyugodni a szombati teljesítmény, mert éreztem, hogy csak a saját magam hülyesége miatt nem bírtam lefutni a szigetkört, így ma délelőtt fogtam magam, és nekiveselkedtem megint. Most okosabban indultam neki, nem kezdtem el “rohanni” az elején, így a kifáradás nem is jött el másfél kilóméternél, nyugodtan futottam tovább azon a ponton, ahol szombaton “feladtam”. A holtpont kb. 4,5km-nél jött el, de akkor már úgy voltam vele, hogy hülye leszek megállni arra a maradék 850 méterre (bevitt a szívem, ahogy egyik bátyám megfogalmazta).
A Margitszigeti Atlétikai Klubnál felállított óra szerint (stopperem még mindig nincs) 37 perc 41 másodperc alatt futottam le a 5350 méteres távot. Ez nem sokkal kevesebb, mint a szombati időm, amiben volt ugye a séta-rész is. Ez meg azt jelenti, hogy tényleg nagyon gyorsan kezdtem a futást akkor. Ez egyébként a legnehezebb, magadra erőltetni a lassú tempót, amikor – még úgy hiszed, hogy – tudnál gyorsabban is futni.
Lehet sokaknak nem egy nagy dolog, hogyha lefutnak egy szigetkört, de nekem ez most olyan volt, mint kb. egy élsportolónak elérni az első országos csúcsát akármilyen sportban. Sokáig nem hittem, hogy valaha is sikerülni fog – már csak testalkatomból kiindulva. De amióta rendszeresebben mozgok (fél éve kb.), azóta érlelődött bennem a gondolat, hogy talán mégse olyan lehetetlen dolog ez. És lőn.
A távlati cél a 36-37 perces szintidő elérése, ha ezt stabilan tudom tartani, akkor nem lesz gond. Legalább heti egyszer ki akarok menni a szigetre, remélem összejön. Végül is csak akarni kell…
0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
You must be logged in to post a comment.