Skip to content


Sorozatok manapság

Évadvég van, folyamatosan érkeznek az általam nézett sorozatok fináléi. Szerencsére egyik sem kapott cancel-t azok közül, amiket szeretek (NCIS, How I Met Your Mother). Előbbi még egy spin-offot is kapott, aminek a bemutatkozása elég jól sikerült. Bár nem tudom, hogy tudják-e majd tartani a színvonalat, de egy esélyt mindenképpen megkap.

A How I Met Your Mother is lezárta az évadot, egy elég karcsú utolsó résszel (nem fogok spoilerezni, nyugi). Van egy olyan érzésem – bár ezzel ahogy figyeltem egyedül vagyok, hogy az íróknak fogalmuk sincs, hogy ki lesz az anya, és mi lesz a hozzá elvezető út.  Ami már csak azért is baj, mert ha esetleg beesik egy cancel a következő évadban (aminek azért kicsi esélyét látom), hirtelen kellene megtalálni az anyát, és az csak kapkodáshoz vezetne. Az volna a jó, hogyha lenne egy konkrét terv, ami mentén haladnak, még akkor is, hogyha ez előre meghatározott évadszámot eredményezne. Legalább lenne rendes lezárása a dolgoknak, az oda elvezető úttal, mindennel.

Amiről még szót ejtenék, az a Better Off Ted című sorozat. Az első két részt néztem meg még kb. fél évvel ezelőtt, de akkor nagyon nem fogott meg. De most valamilyen indíttatásból megnéztem az első évadot a múlt héten (hét rész az egész), és teljesen magával ragadott. Egyrészt a humora a sorozatnak (nem is tudnám máshoz hasonlítani most hirtelen, eléggé fekete humora van), valamint a szereplők nagyszerű kiválasztása. Egyszerűen kötelező, nem tudok mást mondani.

Még egy sorozat volt, amitől sokat vártam, ez a Parks & Recreations volt. Ebből csak az első részt láttam, de az nem fogott meg nagyon, így egyelőre cancel-t kapott nálam. Lehet, később még bepróbálom újra, de nem igazán jön be ez az Office-hangulat egy “polgármesteri hivatalban”. És a szereplők sem jók.

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in Series.

2 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. shawtey said

    en Prison Break es Gossip Girl fanatic vagyok es Baratok Kozt ofkorsz :))))))))
    hat a PBt ugy elb#:#BAawtbWtM#:#szarintottak, hogy hajjaj , GG az csudi, BK meg megunhatatlan :)))

  2. zana said

    szoval HIMYM…..engem az idegesit nagyon, hogy az utolso reszekben nagyon latszott, hogy a Robin-t alakito szineszno terhes es ezert allandoan csak kb a fejet vettek, vagy ha oldalrol all, allandoan egy nagy taska takarta a pocakjat. amugy meg mar halalra izgulom magam a Barney-Robin szalon, bar tegnap ejjel en is befejeztem az evadot. no revealing onfo :)

    mostanaban potlom a The IT Crowd lemaradásomat is.

    sorozatok jok! :)

You must be logged in to post a comment.