Ilyen estém is régen volt, mint a most szombati. Történt, hogy Budapesten lépett fel Xzibit (a buliról lesz majd egy beszámoló a fesztblog.hu-n hamarosan), így hát fogtuk magunkat, és elmentünk megnézni, mit tud az öreg. Ez nehezen ment, mert bár ugyan nyolcra volt kiírva a kezdés (és alig egy órás csúszással el is kezdődött a koncert), a felvezetés az valami őrületes volt. A kötelező break-freestyle-beatbox kombóval nem volt semmi baj, na de a többi…
Volt valami Lil’C (vagy hogy írják) nevű formáció, két ugrabugra wannabe Justin Timberlake plusz egy fekának látszó srác, aki a magyar Lil Wayne-nek hitte magát. Nagyszerű koreográfiákkal operálva tátogtak végig (illetve csak a kisfeka, hogy pontos legyek) néhány igen rossz ún. hiphop-dalt napjaink clubslágerei közül, majd őket követte valamilyen tánccsoport, ahol az egyetlen emlékezetes dolog az egyik csaj két darab rettenetes melle volt. Ezzel szerintem mindent elmondtam a tánc minőségéről. (Update: itt a videó, ne csak azok szenvedjenek, akik ott voltak!)
Majd őket követte Alexandra, aki nem tudom, hogy kicsoda, de egy olyan klasszikus latinpop dallal kezdett, aminek legalábbis a Buddha Beach-en lenne a helye, nem egy Xzibit koncert előtti műsorban (én konkrétan lefagytam, mikor megszólalt az első nóta… szó bennakadt, hogy irodalmi legyek). Sebaj, a hölgy szintén a playback kiváló technikáját alkalmazva próbálta feltüzelni a népet, de nem igazán ment neki. Leginkább azért, mert szar volt, amit csinált. Egyedüli pozitívum itt is hasonló volt, mint a táncosoknál, csak itt az emlékezetes testrész a segg volt. (Update: ide is került videó!)
Innentől leginkább kint voltam, mert ott volt levegő, és nem szólt valami idegesítő szar. Xzibitre mentünk vissza (illetve a kötelező időhúzásra), de olyan minősíthetetlen volt a hangosítás (legrosszabb EVAR – pedig erős a mezőny), hogy 3-4 dal után nem bírtuk, és inkább eljöttünk Kobakkal, úgy tűnt hogy a Terminator: Salvation jobb programnak tűnik, mint ez a torz massza, amit hallani lehetett a színpad felől.
Hát, rábasztunk. Ilyen egy elbaszott filmet én még nem láttam. Lehet spoiler-es lesz amit írok, de leszarom. Olyan szinten szartak arra, hogy mi történt az előző részekben, hogy arra nincs szó. 2018, robotok mindenhol, és egy kibaszott pendrive-on van a vírus vagy mi, amivel ki lehet fingatni a gépeket? Meg egyáltalán, mi a fasznak egy robotra usb slot? Hogy frissítse az itunes libraryt? A logika még hagyján, hogy elmarad a filmből, de bazdmeg a fizikai törvények, azokkal mi van? Azokat is eltörölte az ítélet napja? Ahol egyébként atomrakéták robbantak fel az egész földön, érdekelne miképpen maradt fenn az emberiség. Ráadásul a felszínen, katonai bázisokkal, annyi üzemanyaggal és lőszerrel, amit az USA a II. Világháború alatt sem termelt meg, pedig akkor aztán volt termelés.
És ebből trilógiát akarnak csinálni. Akkor már inkább jöjjön a Skynet, mint még két ilyen fostalicska film…












2 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
someone had a bad hair day :))
de aldom en az eszemet, hogy nem mentem haza erre Porival :))
Kicsi az esélye két ilyen pocsék programot egy napba sűríteni. :-p
You must be logged in to post a comment.