Tegnap este szembesültem először azzal, hogy 11 óra után nem adnak alkoholt a XIII. kerületben. Azt tudom, hogy (ha jól emlékszem…) január elseje óta van ez a rendelet, de eddig még sosem volt rá példa, hogy 11 után akartam volna venni italt.
A Visegrádi utcában lévő éjjelnappaliban akartunk venni egy kis utánpótlást, mivel a margitszigeti helyszín, ahova mentünk volna, állítólag úszott a sárban (az elmúlt napok időjárásának köszönhetően ez hihetőnek is tűnt). Az éjjelnappaliban derült ki, hogy nem adnak italt 11 után. Nem zárták el a piákat, csak egyszerűen nem adták el őket.
Biztosan van olyan hozadéka ennek a rendeletnek, ami jó, de nehezen tudom elhinni, hogy a közbiztonság nagyon javult volna csak azért, mert nem lehet kapni (hivatalosan) alkoholt 11 után. Nyugodtabb sem lett az utca, hiszen alapból sem volt valami hangos a kerület, legalábbis azokon a részeken, ahol én megfordultam éjjel. Akik meg otthon berúgnak, majd elindulnak az utcán a szórakozóhely/buszmegálló felé, azok ugyanúgy hangosak lesznek, akár isznak az utcán, akár nem. (Legjobban azt szeretem, amikor a házból ahol lakom, kijönnek az alapozó fiatalok, és amíg a taxikat várják, felverik az egész utcát. És ezen nem segít az alkoholtilalom.)
A történet slusszpoénja, hogy a 200 méterre lévő benzinkúton akár három hétre elegendő italt tudtunk volna venni, mert ott konkrétan leszarták a rendeletet. Így pedig sok értelme van az egésznek.












0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
You must be logged in to post a comment.