Gondolatok a futás(om)ról

Elmerengtem kicsit ma a Margitszigeten futás közben, hogy miért van az, hogy mostanában nem futok annyit, mint régebben. Mondjuk nem csak a futást szüneteltetem, nem voltam squasholni sem már majdnem másfél hónapja legalább, a golfozás is picit alábbhagyott mostanában, de leginkább a futáson látszik az, hogy leeresztettem.

Kb. két hete volt, hogy lefutottam kétszer a szigetkört egymás után (először futottam ennyit életemben), nagyjából a monszunok előtt. Aztán elkezdett esni derekasan, így nem nagyon volt lehetőség, hogy kimenjek a szigetre. De nem is nagyon kívántam. Nem végig esett ugye, és volt néhányszor, amikor pl. reggel el tudtam volna menni (amikor még nincs olyan őrjítő meleg), de nem volt hozzá kedvem egyáltalán. Aztán nagynehezen rávettem magam a futásra, egyszer zuhogó esőben, másodszor pedig szemerkélő esőben. Egyszer sem sikerült lefutni a szigetkört. De még csak négy kilómétert sem futni alkalmanként.

Arra jöttem rá, hogy ebben a buzi melegben nincs értelme futni, és valószínűleg ezért sem megyek ki (micsoda meglátás!). Remélem, hogy hamarosan alábbhagy ez a rohadék hőség, és akkor lesz értelme megint futni menni. Valahogy nem vonz, hogy reggel fél hatkor keljek fel, csak hogy ne ezer fokban fussak…

Ma amúgy megint elmentem a Margitszigetre, és végre sikerült lefutnom a szigetkört a múltkori óta először. Viszonylag jól is esett, a Nike+ szerint egész egyenletes teljesítményt nyújtottam, bár nem úgy tűnt (a lekonyulás a szigetkör végét jelzi, megálltam inni, majd továbbfutottam – a második trolimegállóig). Egyre jobban gondolkodom egy-két versenyen, talán egy 5  vagy 7 kilométeres távon is be tudnék érni. Bár ez még messze van, egyelőre próbálom magam rávenni, hogy visszatérjek a heti három szigetkörhöz. Ha ez megvolt, jöhetnek a futóversenyek.