Skip to content


Mai állami élményeink

Ma ismét megmutatkozott az állami vállalatok hülyesége irányomban, közelebbről a MÁV és a Posta. Történt, hogy vártam egy sapkát az Egyesült Államokból. Ma meg is találtam a cetlit a postaládában, hogy mehetek érte. Ami tök jó dolog lenne, csak a következők miatt nem volt az:

  • a postaládába ugyan ma dobták be, de tegnapi dátum szerepelt, mint kézbesítési dátum
  • reggel hat és nyolc kivételével egész nap itthon voltam, mert vártam a Digi szerelőt. A cetlin lévő időpont szerint pont akkor nem talált itthon, mikor a szerelővel épp a routert wuduztuk, hogy működjön.

Magyarul, a csávó nemcsak, hogy baszott felhozni (egy emeletet!) a csomagot, hanem még át is írta a kézbesítés dátumát. Ezen egy kicsit felbasztam magam, de sebaj, irány a posta, legalább meglesz a sapkám (nem úgy, mint az előző két csomag, amiket azóta is várok – mindig kérjetek trackinget, akkor is, ha alapból nem ajánlják fel!

Elmentem a postára, de útközben még útbaejtettem a Nyugati MÁV-pénztárt, mert a múlt heti Balaton Soundról maradt egy fél retúrjegyem, és a legutolsó információm szerint a vásárlás helyén lehet beváltani a fel nem használt jegyet. Hát a faszt. Idézem: “Ott lehet visszaváltani, ahol lemon az utas az utazási jogáról.” Vagyis, Siófokon kellett volna visszaváltani. Csakhogy: én csak átszálltam Siófokon, és már csak Zamárdiban derült ki, hogy lenne egy kocsi reggel hétkor, amivel haza tudnék jönni vasárnap. Nyílván arra megyek rá, a vonattal szemben. És most ha nem megyek vissza Siófokra (vagy nem juttatom le valahogy a jegyet), akkor buktam a fel nem használt jegy árát, mert nem tudom visszaváltani. Mert, ismétlem, retúrnál csak a célállomásnál tudod visszaváltani, ha már egyszer leutaztál oda.

Én pedig ezt nem értem.

Nem ugyanaz a cég? Miért ne válthatná vissza az ököritófürtösi pénztáros azt a jegyet, amit én Budapesten vásároltam? Nem ugyanaz a cég? Nem ugyanaz a kassza? De rendben, Ököritófürtös nem válthatja vissza. És az a pénztár, ahol vettem, na az miért nem? Szegény, műszakja végén lévő pénztárosnő kissé ingerült volt, és én sem voltam már kedves, és nem is ő a hibás, de ettől még basszameg az egész rendszer. Hogy a picsába van ez?

Az már csak hab a tortán, hogy a postán egy külföldi egy biciklit próbált feladni Németországba (miért nem DHL-lel? Majdnem mondtam neki, hogy felejtse el ezeket), de az ablak másik oldalán lévő huszonéves srác egy betűt sem értett az egészből. Nesze neked angoloktatás.

Huhh. Kiírtam magamból.

Megosztod:
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • Facebook
  • del.icio.us
  • YahooMyWeb
  • co.mments
  • Technorati
  • Google
  • Internetmedia
  • description

Posted in Hungary.

8 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. T.CS. Rambo said

    hasonló élményem nekem is volt már a postással (azaz hogy elfelejtett csengetni és átadni a csomagot mialatt én fent ültem a lakásban és őtet vártam) és hát a MÁV az meg csak MÁV Tschöppykém…

    Arról meg nem is szólok, hogy Kőszeg-Szombathely közt a vonat kalauz nélkül (!!!) közlekedik, standard. Tehát vagy tisztességes magyar ember lévén (ami valljuk be…) veszel jegyet és kilyukasztod VAGY ingyért utazol és ha neadjisten jön egy ellenőr (eddig általam megkérdezettek nem emlékeznek hasonló esetre) akkor kicsengetsz egy büntetést és annyi. Jah, és hogy a vonalakat meg kell szüntetni mert nem termelnek nyereséget…na hagyjuk

    ps: remélem meglesz a cap-ed, és mellesleg meg üdvözöllek a tudod honnan

  2. A MAV szerintem rosszhiszemu feltetelezes miatt nem valt vissza ilyenkor jegyet. Azt tetelezik fel, hogy mindenki akinek a jegyet visszafele jovet nem elenorzitek a ket utbol egyszer az vissza fogja igenyelni a jegy arat. Nem tartom elkepzelhetetlennek, hogy lenne ilyen jo “magyar lelemeny” szerint, de az eljaras nem korrekt semmikeppen.

  3. Naszép, én meg pont úgy tudom, hogy a jegy megvásárlása helyén váltható csak vissza. Sőt, nekem csak így váltottak vissza. Szerintem nem a pénztárosok a hülyék, hanem az infoáramlás: mit is kell tenni egy olyan egyszerű kéréskor, hogy a fel nem használt jegyet váltsuk vissza.

  4. #:#WBV#:#TCS A sapka meglett szerencsére. Azzal az egyel nem volt gond legalább. A Kőszeg-Szhely az érdekesen hangzik, azért az gondolom frekventált vonalnak számít a környéken, nincs rá ember, vagy mi? Mikor jöttök haza egyébként? Kisbuzi születését már itt isszuk meg?

    #:#WBV#:#Lujoba Én is úgy tudtam, hogy csak a vásárlás helyén lehet beváltani, konkrétan a debreceni túránk után szoptam be, ahonnan végül hazahoztak kocsival a teknós hülyegyerekek. De mintha lett volna egy Pécs-Bp viszonylat is, ahol ezzel az indokkal nem váltották vissza Bp-n, hogy Pécsett vettem.

    #:#WBV#:#szferi Akinek nem ellenőrizték visszafele a jegyét, az váltsa vissza. Ha van kaller, ellenőrizze le, ez a dolga. Ha nincs, akkor meg ne csodálkozzanak, hogy valaki megy, és visszaváltja.

  5. Szerintem a csomagkézbesítőket defaultból úgy tanítják be, hogy ne legyen náluk csomag, csak papírok, amiket bedobálnak, oszt jónapot. Feljönni, emeletet, becsengetni… hol élsz te? LOL. (Dettó ugyanígy jártam x éve, mikor legutóbb csomagot vártam.)

    Másik kedvencem az ajánlott levél, amit persze munkaidőben hordanak ki, mikor nem vagy otthon, aztán mindig megszopom, hogy mire elvánszorgok a postára (ami csak munkaidőben van nyitva…), éppen megint a kézbesítő grasszál a küldeményemmel.

  6. T.CS. said

    érkezés Augusztus 13. Bécs. Egyeztetek a kisbuzival meg a videonaplóssal aztán még szép, hogy most már tényleg meg kellene inni azt a várost

  7. Helyes. Valami szeptemberre datálják a gyáreket, remélem nem fogok aznap dolgozni, amikor születik, mert csak lefutnék koccintani az egészségére.

  8. ha hazakoltozunk, mar elore varom, hogy hogy reagalok ilyenekre :D szerintem kiabalni fogok :)) sokat es hangosan

Some HTML is OK

(required)

(required, but never shared)

or, reply to this post via trackback.