SPAR minimaraton

Igen, még mindig a futás, de hamarosan más kontent is jön, nyugi.

Családilag rá lettem beszélve, hogy induljak el a SPAR maraton egész napos őrületén belül szervezett minimaratonon. 7 kilométer a táv, miaznekem, mondta anyám, be is nevezett legott. Én meg úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, de nem igazán bíztam benne, hogy sikerülni fog. Ugyan futok viszonylag rendszeresen, de minden alkalommal csak egy kört a Margitszigeten, ami valamivel több, mint 5 km, és azt sem szoktam gyakran bírni a végén.

Itt viszont bírtam. Mármint a hét kilométert. Néha persze volt egy kis elbizonytalanodás, amikor elkezdtem érezni, hogy mintha fáradnának a lábaim, de azért folytattam, ha egy kicsit lassabban is. Nem akartam gyorsan kezdeni, meg úgy egyáltalán gyorsan futni, hogy biztosan végigérjek, de aztán mikor a második kilométernél megnéztem, hogy mennyit futottam eddig, meglepődtem. Az ipod 12:20 körüli időt mutatott, ami testvérek között is 6:10-es ezer méter. Ami eleddig nekem elérhetetlen részidőnek számított, illetve olyannak, amit meg lehet csinálni, de tartani hosszútávon lehetetlen, mert ez az én szintemen gyors.

A 6.69km az kereken 7km, csak rosszul mér ez a gyász.

Nem is néztem többet az órára, csak a célban, ahol az időmérő (és az ipodom is) 41:06-ot mutatott, ami körülbelül 5:52-es részidőt jelent. Amilyen gyorsan én még az életben nem futottam. Úgy látszik, ez a csúcsok hete, hiszen a Margitszigeten is egyéni csúcsot futottam csütörtökön, 32:05-tel.

És a furcsa az egészben, hogy nem vagyok annyira fáradt, mint egy random szigetkör után. Tényleg van abban valami, hogy az ilyen versenyeken visz magával a tömeg és a hangulat.