Azt hiszem, megint egy rantképes bejegyzés jön, de sebaj.
Ma este az utam a felujított Kiskörútra vitt, amit a közelmúltban adtak át, ráadásul mindkét szélén bicikliúttal (a Kálvin tér és az Astoria között van a felujított rész, bár ahogy figyeltem, még hiányzik a végleges aszfaltréteg az úttestről). Volt is nagy öröm a biciklisek körében, mikor átadták a szakaszt, vérmérséklettől függően nyilatkoztak a bringások az új bicikliútról. A lényeg az volt: végre Európa, az autósok takarodjanak a picsába.
Aztán egyszer csak az Emberibb Parkolásért Mozgalom (vagy mi a nevük) írt egy nyilatkozatot, hogy szerintük a bicikliút ott abban a formában hülyeség, ahogy megvalósították. Merthogy a bicikliút a korábbi útszéli parkolók helyén megy, így azokat felszámolták, de nem alakítottak ki újakat helyettük, hiszen nincsen hol. Plusz nem használják annyian az új bicikliutat, mint amennyien ott parkolni tudtak. A lényeg az volt: balkán, a biciklisták (de főleg a nagypofájú futárok és hippi biciklisták) takarodjanak a picsába.
Namármost. Nem tisztem, hogy eldöntsem a vitát a két fél közt, bár véleményem van. Ami pedig a következő:
Bicikliút kell. Az irány ráadásul jó, bár nem vagyok egy elvetemült kerekes, de jobb az út szélén biciklizni, mint a járdából leválasztott bicikliúton (legjobb példa egyébként erre a XIII. kerületi Kassák utcai megoldás, és annak folytatása a Lehel piac mellett, végig a Duna felé, a felső rakpartig). De ezt nem lehet úgy megcsinálni, hogy azzal teljesen kiszorítjuk az autókat az útról. Lásd Kiskörút, ahol most az van, hogy a parkolókat teljesen felszámolták, újakat ugye nem tudtak létesíteni mert nincs hely, így az ott lakók vagy ott dolgozók nem tudnak hol parkolni, tovább kóvályognak mire találnak egy helyet, tehát tovább jár a motor, nagyobb a légszennyezettség.
Vannak helyek Budapesten, ahol fizikailag nem lehet bicikiutat építeni, legalábbis ebben a formában. És a Kiskörút ilyen, akárcsak a Nagykörút. Egyszerűen nincsen hely arra, hogy a villamossínek mellett legyen két sáv az autóknak, egy a bringásoknak és még egy a parkolóhelyeknek. A forgalom nagysága miatt pedig fel sem merülhet az, hogy csak egy sáv legyen az autóké. Így is hatalmas dugók bírnak lenni a Kiskörúton tulajdonképpen random időpontban, és nem a Kálvin téri építkezés miatt. Előtte is folyamatosan állt a környék.
Miközben tartottam hazafele a reptérről a Kiskörúton, azon gondolkodtam, mi lehetne a jó megoldás, hogyan lehetne ezt megoldani. Egyik oldalon legyen a bringasáv mindkét irányba, a másik oldalon meg a parkoló? Menjen a járdán a bicikliút? Nem tudom. Azt az egyet tudom, hogy szerintem ez a megoldás – bár üdvözítő, hiszen jó budapesti szokás szerint itt is voltak mindenféle menetközbeni tervváltoztatások – nem megfelelő, mert a Kiskörúton lakók életminősége jelentősen romlik azáltal, hogy nem tudnak hol parkolni. És mivel várhatóan a teljes Kiskörutat hasonlóképpen fogják majd felujítani, még több parkolóhely fog megszűnni. Hely meg nem nagyon van, ahol ezeket újra lehetne építeni, mélygarázst meg senki sem fog építeni a Városháza tér alá.












One Response
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.
mindig is meg lesz a nehézsége a biciklizésnek.én ebbe a városba nem akarom magam elüttetni,és azt sem h másokat üssenek el,úh támogatom a hybrid autókat:) meg az üzemanyagot csokiból:P de ne tessék már így eltünni:D