Szabi barátommal küldözgettük egymásnak a videóklipjeit, mert a zenéje bár szar, a videók viccesek. Főleg azért, mert nem csak úgy összedobták, kiküldték a menyust egy kamerával és egy mp3-as mobillal, hogy akkor most forgatás, hanem története van a dolognak. Ráadásul több videón átívelő szálról beszélünk, komoly forgatókönyvről! Viszont megfejteni nem tudtuk, hogy mi a sorrend, mert egyrészt annyira azért nem érdekelte a dolog egyikünket sem, másrészt meg összevissza jöttek ki az “epizódok”, kicsit a Ponyvaregény történetvezetésére hajazva (popkultúrális utalás!).

De mivel karácsony van, én meg dolgozom, épp ráértem körülnézni, hogy akkor mégis hogyis van ez. Mi a sorrend, hogy áll össze ez a szerelmi háromszög, ki ölte meg JFK-t? Azt hiszem, összeraktam. Nem érzem 100%-osnak az eredményt, mert hiányzik egy részlet a történetből, de azért megtettem amit tudtam.

Nostehát, lássuk, hogy is áll össze a zenetörténelem legmonumentálisabb videóklip-sagája! (A zene szar, előre szóltam.)

Na, itt van egy hiányzó láncszem, nem tudjuk meg, hogy (a korábban egyébként pornószínészi babérokra törő) Aylar Lie pasija hogy került ki a pixisből. Valószínűleg lefigyelte a dj-gyereket (aki – amint a sasszeműek észrevehették, Jonas barátunk!), és lepippantotta a backstage-ben, amit pedig meglátott az embere. Erre tudok hirtelen gondolni. Mindenesetre drámaszagot érzek a levegőben!

Itt tartunk most. Már csak egy hiányzó láncszem van ugye, de hogy az alkotók mikor fedik fel a titkot, nem tudni. Pedig biztos vagyok benne, hogy milliók várják a tudást!

Viszont a hajót is elérte sajnos a magyar végzet, ami a hangmérnök képében jelenik meg, és úgy látszik nem lehet tenni ellene. A hangosítás mondjuk ki, picsaszar volt. Kovács Katiból nem nagyon lehetett érteni semmit, azt hallottad, hogy énekel, de hogy mit, már nem nagyon. A zene teljesen elfedte az éneket, alig lehetett érteni valamit, a dobos gyerek (aki vitte a másik énekszólamot) hangja is elveszett. Arra meg külön nem figyelt senki a pult mögött, hogy a dalok közti átvezetésnél (“Ezt a dalt legutoljára a Karlovy Vary Szocialista Táncdalzenészek Fesztiválján adtam elő, hatalmas sikerrel” és társai) normál hangon beszél Kati, így a közönség üdvrivalgása miatt semmit sem lehetett hallani abból, amit mond. És minden dal előtt volt ilyen, nem hiszem, hogy nagy kaland lett volna feltoltni azt a gyászt.

Összességében viszont jó volt a koncert, a Qualitons tud zenélni, és jól, Kovács Kati tud énekelni, és jól. A közönség pedig sokan volt, és tombolt, 17-től 70 éves korig minden korosztály képviseltette magát. Pándiék forgattak, ott volt Plastik József, tehát tele volt celebritásokkal a hely. Suhaid pedig egy állat.

Volt valami Lil’C (vagy hogy írják) nevű formáció, két ugrabugra wannabe Justin Timberlake plusz egy fekának látszó srác, aki a magyar Lil Wayne-nek hitte magát. Nagyszerű koreográfiákkal operálva tátogtak végig (illetve csak a kisfeka, hogy pontos legyek) néhány igen rossz ún. hiphop-dalt napjaink clubslágerei közül, majd őket követte valamilyen tánccsoport, ahol az egyetlen emlékezetes dolog az egyik csaj két darab rettenetes melle volt. Ezzel szerintem mindent elmondtam a tánc minőségéről. (Update: itt a videó, ne csak azok szenvedjenek, akik ott voltak!)

Majd őket követte Alexandra, aki nem tudom, hogy kicsoda, de egy olyan klasszikus latinpop dallal kezdett, aminek legalábbis a Buddha Beach-en lenne a helye, nem egy Xzibit koncert előtti műsorban (én konkrétan lefagytam, mikor megszólalt az első nóta… szó bennakadt, hogy irodalmi legyek). Sebaj, a hölgy szintén a playback kiváló technikáját alkalmazva próbálta feltüzelni a népet, de nem igazán ment neki. Leginkább azért, mert szar volt, amit csinált. Egyedüli pozitívum itt is hasonló volt, mint a táncosoknál, csak itt az emlékezetes testrész a segg volt. (Update: ide is került videó!)

Innentől leginkább kint voltam, mert ott volt levegő, és nem szólt valami idegesítő szar. Xzibitre mentünk vissza (illetve a kötelező időhúzásra), de olyan minősíthetetlen volt a hangosítás (legrosszabb EVAR – pedig erős a mezőny), hogy 3-4 dal után nem bírtuk, és inkább eljöttünk Kobakkal, úgy tűnt hogy a Terminator: Salvation jobb programnak tűnik, mint ez a torz massza, amit hallani lehetett a színpad felől.

Hát, rábasztunk. Ilyen egy elbaszott filmet én még nem láttam. Lehet spoiler-es lesz amit írok, de leszarom. Olyan szinten szartak arra, hogy mi történt az előző részekben, hogy arra nincs szó. 2018, robotok mindenhol, és egy kibaszott pendrive-on van a vírus vagy mi, amivel ki lehet fingatni a gépeket? Meg egyáltalán, mi a fasznak egy robotra usb slot? Hogy frissítse az itunes libraryt? A logika még hagyján, hogy elmarad a filmből, de bazdmeg a fizikai törvények, azokkal mi van? Azokat is eltörölte az ítélet napja? Ahol egyébként atomrakéták robbantak fel az egész földön, érdekelne miképpen maradt fenn az emberiség. Ráadásul a felszínen, katonai bázisokkal, annyi üzemanyaggal és lőszerrel, amit az USA a II. Világháború alatt sem termelt meg, pedig akkor aztán volt termelés.

És ebből trilógiát akarnak csinálni. Akkor már inkább jöjjön a Skynet, mint még két ilyen fostalicska film…

HOUSE OF PAIN & ADIDAS Campus 80 Sneaker Release: St. Patty’s Day from Peter Dudgeon on Vimeo.

Mint ahogy az várható volt egy fekete elnökjelölt esetén, az amerikai hiphop-közösség szinte egy emberként sorakozott fel Obama mögött. És ezzel a lépéssel az elnökjelölt nem csak néhány száz előadó támogatását nyerte el, hanem az őket hallgató milliókét is. Persze a kérdés (Milyen zenét hallgat Obama, hogy viszonyul a hiphophoz?) fel is merült a kampány során, amire a következő válasz érkezett: „Inkább jazzt hallgatok, Miles Davis, John Coltrane, Marvin Gaye, Stevie Wonder. De azért ott van az Ipodomon Jay-Z is, vagy Beyonce.”

A konzervatívok irányából természetesen szinte azonnal felmerült a vád, hogy Obama támogatja azt a világképet, ami a népszerű hiphop-szövegekből lejön (minden nő kurva, pénzt szerezni bármi áron, drogozás, bulizás, stb.). Pedig ő maga is kritizálta már az a hiphop „ipart”, amiért az nem ismeri fel, hogy milyen hatalom van a kezében, amivel irányítani tudja a fiatalokat. Erre reagálta azt Russel Simmons, a legendás Def Jam társalapítója, hogy Obamának inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy felszámolja azokat a körülményeket, amik a problémás, durva hiphop dalszövegeket szülik. (Személyes vélemény, hogy ugyan ez is fontos, de nem kevés rapper jött elitnek számító környékről – tehát nem a gettóból -, mégis a gengszter-szart nyomja.)

Szinte biztos, hogy fel fog ez még merülni „B-Rock” elnöksége alatt (ezt a rendkívül szellemes nevet a VIBE magazin aggatta Obamára), hiszen a politikai ellenfelek mindent felhoznak, amin keresztül meg lehet fogni az elnököt.

Egy példa: mivel Obama nevével mostanában elég könnyű eladni mindent, egyre több hiphop DJ  és MC használja fel ezt a „márkát” a saját mixtape-jeinek reklámozására. Elég annyit tennie, hogy a címbe befűzi valahogy a friss elnök nevét (vagy csak utal rá valahogyan, nem nehéz kitalálni, kire gondolhat), és már meg is van a publicitás, függetlenül attól, hogy milyen minőséget bírt összehozni. Valamint – ha nem ingyenesen letölthető – így több pénzt is elkérhet a példányokért, ami lehet, hogy csak 1-2 dollár darabonként, de az se kis összeg nagyobb tételeknél. Értelemszerűen az elnöknek vagy a stábjának semmi köze ezekhez a lemezekhez, vagy a dalokhoz, amik ezeken szerepelnek. Az ellentábornak viszont csak egy picikét kell csúsztatnia, és már meg is van a címlapsztori, Obama által támogatott mixtape-en kurváznak, drogoznak, gyilkolnak! Mi lesz így az országgal?

Zárszóként, pedig álljon itt érdekességként egy a sok hiphop dalból, ami az elnökválasztás, az új elnök személye apropóján készült: az előadó Mr. SOS, a dal maga az igazi prosztó minimál hiphop, a zenei alap konkrétan Obama neve folyamatosan ismételgetve, valamint némi cincogás és lábdob fűszerezésként.

(Az illusztrációk innen származnak. Van rapidshare link is, úgyhogy klikkelni ér.)

!!!!