Hogy mit is takar ez? Hotdog evő verseny, cheerleading contest, kutyaugratás. Ráadásul a hotdog-evő verseny élő lesz, tehát nem szarral gurigázik a csatorna. Itt jobboldalt látható a mai adásterv egy része, azt hiszem, sikeresen átvette a vezetést az Eurosport 2 a “ki közvetít hülyébb műsorokat” néven futó versenyben a Sport TV-től, ami sokáig vitathatatlanul vezette a mezőnyt a mézbirkózással.

Ízlelgessük a műsorneveket: Incredible Dogs Challenge, Cheerleading Contest, Hot Dog Contest… Gyönyörű nevek, kiválóan illeszkednek abba a sorba, amit a cég a Rural Games-szel, carrommal vagy a backgammonnal kikövezett számunkra. Ha így halad, hamarosan érkezik az adóra a bátonyterenyei kötélhúzó guiness-kísérlet, Nick Árpi újabb repülőgéphúzása random testrészekkel, vagy valami hasonló. Hiszen egy cél van, az a minőségi szórakoztatás!

Tehát, ahol van Eurosport 2, ott azonnal odakapcsol mindenki, hiszen kiváló műsorok lesznek, külön kiemelve az este hatkor kezdődő, élő hotdog evő versenyt.

UPDATE!

Valami gebasz van, az új műsorrend szerint 11:25-kor kezdődik a cheerleading balhé, 12:16-tól kutyaugratás.

De most nem konkrétan a politikáról, hanem egy focistáról fog szólni ez a bejegyzés, név szerint egy Jong Tae-Se nevű úriemberről (a fotón). Elég érdekes életútja van a srácnak, hiszen Japánban született második generációs Zainichi családba (az 1910-es évektől kezdve a  koreai félszigetről Japánba menekülőket/disszidálókat nevezik így a szigetországban), akik úgy döntöttek, hogy a Tokióban található Chongryon névre hallgató intézmény által üzemeltetett iskolába íratják be. Ezt az Észak-koreai állam tartja fenn, főleg oktatási célokra (az iskolarendszer minden szintjén jelen vannak, még egy egyetemet is létrehoztak), valamint nemhivatalos nagykövetségként ők felelnek az északi útlevelek kiadásáért is. Érdekes egy hivatal ez, érdemes elolvasni a  fentebb belinkelt wikipedia bejegyzést róla.

Ugyan Japánban született Jong barátunk, de Zainichi-státuszának köszönhetően dél-koreai állampolgárságú. De mikor látta  a 2006-os Észak-Korea – Japán kvalifikációs mérkőzést (ahol a japók nyertek), eldöntötte, hogy az akkor vesztes csapatban akar játszani. Amivel csak annyi gond volt, hogy ehhez ugye nem árt, hogyha az adott ország állampolgára az illető (és nem egy olyané, amit nem ismer el, de legalább háborús ellenségnek tekint a célország). Ráadásul a déli törvények szerint felnőttként senki sem lehet kettős állampolgár, dönteni kell, melyik országot tekinti hazájának – de mivel Dél-Korea sem ismeri el Észak-Koreát, így hiába akart lemondani hivatalosan a déli állampolgárságáról olyan ország javára, amivel nem áll diplomáciai kapcsolatban korábbi hazája.

A FIFA-nak van egy olyan szabálya, hogy egy játékos  lehet kettős állampolgár, de csak az egyik ország csapatában játszhat. És mivel Észak-Korea se nagyon bánta volna, ha Jong náluk játszik, a Chongryon-on keresztül kapott hát egy útlevelet, ami de facto az állampolgárság megadását jelentette. Ezzel csak annyi a gond, hogy ő elviekben akkor most kettős állampolgár, de két olyan országé, amik hivatalosan nem ismerik el egymást, így ez a státusz nem is létezik, valamint a déli törvények miatt ugye egyébként sem lehetne két útlevele. Így most olyan neki tulajdonképpen, mintha a senki földje lenne a hazája.

Tehát most ott tartunk, hogy van egy  jelenleg tulajdonképpen állampolgárság nélküli, Japánban született dél-koreai játékosunk, aki az észak-koreai válogatott tagja, és a japán nemzeti ligában induló Kawasaki Frontale egyik sztárjátékosa. Most mondjátok, hogy a sport nem töri le a határokat.

Az nyilvánvaló volt, hogy rosszul. A kérdés csak az volt, hogy mennyire rosszul, és hogy lehet-e ezen javítani? Szerencsére lehet, már ezután az első óra után is volt fejlődés,  ha nem is sok. Megvan most már a rendes beállás, ütőfogás, még a fejemmel és a csuklómmal nem tudok mit kezdeni egyelőre… De gyakorlás kérdése a dolog, és hamarosan jön a következő óra is, nem aggódom. Mondjuk az biztos, hogy a következő két-három órán a swingemmel fogunk foglalkozni, a putter vagy a pitching wedge egyenlőre a táskában marad.

Nagy igazság, hogy a golf az sokminden más mellett az utazásról is szól. Ezt a fenti példa is mutatja, hiszen még alig kezdtem bele a sportba, máris azt nézem, hogy merre érdemes menni az országban/világban, hol lehet golfozni. Persze messze vagyok még  attól (mind tudásilag, mind anyagilag), hogy csak úgy utazgassak a golfpályák közt, de az biztos, hogy hamarosan lenézek a már említett szegedi pályára, és igyekszem majd minden pályán végigmenni az országban. Persze a terv nem csak az idei nyárra szól, legalább három éves project ez. De meglesz.

Eddig a hír, és most nézzük röviden a hátteret. Emlékeim (és a google) szerint még úgyse írtam a golfról a blogon. Ami azért is furcsa, mert már tavaly októberben kipróbáltam, és eléggé rá is kattantam. Ami végül egy október végi 15 lyukas “versenyben” realizálódott, illetve egy használt szettben karácsonyra+születésnapra (ilyenkor jó, hogy közel van a kettő egymáshoz).

A gyárban vagyunk kb. heten-nyolcan, akik nagyhirtelen rákaptunk a golfra (nekik  -  és bátyámnak – is köszönhető, hogy magam is beleszerelmesedtem a sportba – sőt, hogy egyáltalán kipróbáltam), így a társaság is megvan szerencsére. Ráadásul a gödi Pólus Palace golfpályával sikerült kialakítani egy egész jó kapcsolatot, így bármikor el tudunk menni játszani, csak oda kell szólni előtte. A játék szó persze egyelőre azért erősen idézőjeles (legalábbis nálam), mert még a kezdő szintet is éppen hogy csak elérem. Van még hova fejlődni, na. De hosszú idő után valami olyat csinálok, ami tényleg érdekel is, és tanulni akarok.

Nagyon magával ragadott ez a sport. Nem csak azért, mert nagyon jó érzés, amikor jól megüti az ember a zsugát, és elszáll messzire (kinek mi a messze ugye – nekem kb. 100 méter most). A sportérték viszont nem csak ez, hanem abban is erősen megnyilvánul, hogy nem keveset gyalogol az ember, amíg az első elütőtől eljut a 18-as lyuk greenjéig. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, hogy meddig jutok el (nem hinném, hogy valaha elindulnék egy rendes versenyen, játékosként), de nagyon tetszik a dolog. Ezt a nyarat arra szánom, hogy meglegyenek az alapok, aztán jöhet bármi. Akár Tiger Woods is.

Az eredményt tudja mindenki, kikapott a csapat egy góllal, ráadásul egy buta szabálytalanság miatt kaptak időn túli hétméterest. Nem játszottak valami jól (legalábbis ahhoz képest, ahogy mostanában művelték ezt a játékot), de a színültig telt csarnok még így is úgy bíztatta és ünnepelte a játékosokat, mintha a döntőt nyerték volna meg. Már csak a hangulat miatt is érdemes volt elmenni a meccsre. Nem nagyon fordulok meg ilyen jellegű mérkőzéseken, de könnyen el tudom képzelni, hogy a veszprémi arénának híre van a “szakmában”. Állítólag egy tök érdektelen NB1-es meccsen is teltház van, nem csak ilyenkor, amikor pl. bajnokok ligája mérkőzés van.

Ott volt Cozma családja is a mérkőzésen, őket is percekig tapsolta a közönség. Volt valami cigánybűnözéses rigmus is ugyan, de azt nem értettem teljesen, mert valószínűleg nem az egész b-közép énekelte. Cozma emlékére valaki írt egy dalt, amit a mérkőzés után lejátszottak… Hát, nem lesz rajta a Billboard Top100-as listán, az szinte bizonyos. Elképesztő egyébként, hogy még mindig mennyi mécses van a Patrióta bárnál, és a stadion előtt. A gyilkosság helyszíne amolyan kegyhellyé avanzsált a sajnálatos események óta. Végül is érthető, csak fura volt ezt látni.

Készült néhány kép is, nem mondom, hogy a legjobb minőséget prezentálom velük, de azért átjön a hangulat valamennyire talán. Imhol lehet őket megtekinteni:

Következő meccs amire megyünk, a döntő lesz! (/me álmodik)

Fényképezőgépet viszek, talán sikerül néhány értelmes fotót is csinálni a csarnokban és környékén, de majd úgyis kiderül. Attól azért nem félek, hogy unatkozni fogunk. Már csak azért nem, mert öten megyünk, el fogjuk ütni az időt valahogy, hogyha esetleg úgy alakul a szituáció, hogy unatkoznánk. Bár erre azért nagy összeggel nem mernék fogadni.

Már csak futni kéne rendesen, nem csak sétálni a futópadon egy órán keresztül. De hamarosan jön a jó idő, és irány a Margitsziget!