A Kultúrpalota, tele jobbnál jobb kávézókkal, klubokkal.

Na. Írok már valamit erről a lengyel túráról, ami jóformán lefedte a teljes múlt hetet. Defával a Turning Sounds névre hallgató kortárs vokális zenei őrületre eseményre utaztunk ki, ahol igazából csak Defának volt dolga, én jóformán nyaraltam (ha nem lett volna öt fok körül végig a hőmérséklet – de legalább hó nem esett).  A fellépés maga vasárnap este volt, de egész héten voltak próbák, valamint esténként néhány rendezvény is becsúszott. Kedden hajnalban indultunk, és következő hét hétfőjén szállt le a gép Ferihegyen. Az utolsó napot leszámítva, amikor kicsit eltévedtünk a városban, és már kicsit elegünk is volt, minden tökéletes volt.

Nagyon kedves embereket ismertünk meg a szervezők és a helyi beatboxer srácok személyében, szinte nem volt olyan kérésünk, amit ne teljesítettek volna. Szereztek lengyel telefont, hogy el tudjuk egymást érni amíg kint vagyunk, ne kelljen a roamingra költeni, megmutattak minden érdekesebb helyet a városban (najó, főleg az óvárosban), és ilyenek. Ráadásul szerencsénk is volt, mert pont azon a hétvégén volt a lengyel nemzeti beatbox bajnokság, amikor mi is kint voltunk, ami kiváló volt. Főleg az afterparty… 

A lengyel lányokról nem nagyon szólnék, aki járt már ott, vagy látott már random utcaképeket Lengyelországról, az tudja miről beszélek. Viszont a közlekedés az egy érdekes dolog arrafele. Ahogy megfigyeltem, csak a telizöld fogalmát ismeri a helyi kresz, így ha egy kétszer háromsávos úton balra akarsz kanyarodni, akkor meg kell várnod, amíg elmegy a szembejövő forgalom, és csak utána tudsz továbbhaladni. Ami azért a délutáni csúcsban szép baleset bír lenni, főleg villamossínekkel súlyosbítva.

A Varsói Magyar Intézet vendéglakásában laktunk, ami nagyszerű volt, talán jobb is, mint egy hotel. Terveztük, hogy főzünk valamit a vendéglátóinknak, de végül nem került rá sor, mert hát nem igazán tudtunk kitalálni olyan ételt, ami magyar, és még mi is el tudjuk készíteni (két konyhahuszárról van szó, ne felejtsük!) Az utolsó nap végül eljutottunk az Intézetbe is, aminek az aljában egy egész jó kis kávézó nyílt, ahol az év talán legjobb disznótorosát ettem. Minden nap van ugyanis menü, az alapanyagokat Magyarországról hozzák, és egy nagyon lelkes magyar testvérpár viszi az üzletet. Aki Varsóban jár, mindenképpen nézzen el oda. Meg egyébként is érdemes megnézni a várost, egy hétvége alatt bejárható, a kávézókban kapható sör, az óváros pedig gyönyörű. Laknék ott.

]]> http://www.kvazifoldon.hu/2009/12/12/lengyelorszag-te-csodas/feed/ 2 http://www.kvazifoldon.hu/2009/11/25/polska-nadchodzimy/ http://www.kvazifoldon.hu/2009/11/25/polska-nadchodzimy/#comments Wed, 25 Nov 2009 17:11:15 +0000 Tschöppy http://www.kvazifoldon.hu/?p=1277 Vagyis Poland, here we come!

És hogy miért is? Mert mint kiderült hétfőn, a jövő hét nagy részét a lengyel fővárosban töltöm majd Defával, a kétszeres magyar beatbox bajnokkal egyetemben. Utunk a Turning Sounds nevű fesztiválra vezet majd, ahol Defa fellép, workshopot vezet, mindent csinál, én pedig építem a kapcsolatokat a lengyel és a magyar beatbox között (de fellengzős!). Vagy mi.

Hogy mi lesz? Nem tudom. Érdekesnek hangzik a terv, amire felépül ez az egész dolog, de hogy mi valósul meg ebből, hát majd kiderül. Olyan lehet, mint a Roots & Routes itthon (amiben Defa egyébként szintén szerepet vállalt), tehetséges zenészek különböző stílusokból összeállnak, és összeraknak valami nagyon jót. És ennek leszünk mi részesei. De nem kell izgulnotok, én nem megyek egy hangszer közelébe se. Az kéne még az országimázsnak!

Berlinből nem láttam sokat, pedig most több időt töltök itt, mint legutóbb. Ami viszont azonnal lejött, hogy a tömegközlekedése kiváló a városnak, viszonylag kevés olyan része van, ahova ne lehetne eljutni akármelyik kötöttpályás eszközzel. Az S-Bahn mindent überel, annyiféle járat van, mint a szemét, és elmennek a világ végére is, de talán még annál is tovább. A járatok és az állomások általában rendezettek, eddig csak egy hajléktalannal találkoztam (annak viszont olyan “aurája” volt, hogy azt bármelyik magyar társa megsüvegelheti).

Értsd ahogy írom, MINDENKI biciklizik. Az állomások környékén annyi a lelakatolt bicikli, mint nálunk összesen egy CM alkalmával. És az utcán is rengeteg a biciklis. Más kérdés, hogy itt sem sokan foglalkoznak azzal, hogy van bicikliút (mondjuk tényleg van), és a járdán tekernek. Vagy az út közepén. És rengeteg a bérelhető gép, és nem csak szarok, hanem olyanok is, amik ránézésre legalábbis többet érnek, mint egy havi minimálbér – Berlinben.

A német emberek nagy része nem szép. De nem csak a nők, hanem úgy általában az emberek. Valamelyik este egyedül utaztam haza hajnali fél kettő körül az S-Bahnon, amikor beszállt legalább húsz német tizenéves fiatal, körülbelül érettségi környékén lehettek. Egyikre sem lehetett volna rámondani nyugodt szívvel, hogy jól néz ki. De még a klubokban sem, ahol megfordultunk sem volt tíznél több csaj, aki szép lett volna.

Nem olyan drága az élet itt, legalábbis ahhoz képest, ami különbség a keresetek között lehet. Valamint annyi a kajálda, mint a szemét, és elég jó adagokat lehet kapni már 2-3 euróért. Aki esetleg arra jár, annak ajánlom a Warschauer straße S-Bahn megállójában lévő nonstop kínaitészta-árust, legjobb tészta amit ettem EVAR.

Nem állhattam meg, és ha már golfozni nem tudtam elmenni (az időjárás – és az anyagi része miatt, megterhelte volna most nagyon a tárcát egy kör a pankowi pályán), futni azért elmentem. Erről majd egy külön posztban is megemlékezem természetesen (nem, nem fog átmenni a blog teljesen futóblogba, nem kell megijedni).

Egyébként egész jó itt a helyzet, a bulik jók, csak leszakad a vállam a kamerától, és már kicsit unom a beatboxot. De már csak egy nap van hátra, holnapután ilyenkor már konkrétan dolgozni fogok, úgyhogy halad az idő. Akit érdekel egyébként, hogy mi lett a világbajnokság eredménye, vagy hogy mire jutottak a magyarok, az kattintson ide, de jól. (Viszonylag) folyamatosan forog a kamera, így lesz is miből összevágni a beszámolót. De az majd egy másik történet lesz.

Ismét repülőn, ismét Berlin felé. Legutóbb akkor repültem, mikor tavaly január végén az első Beatbox Convention-re utaztunk, azóta nem sikerült az utazás ezen formáját választanom sosem. A cél most is hasonló, mint akkor, csak most a második beatbox világbajnokságra utazunk. Itt ül (alszik) mellettem Revolution és barátnője, a többiek busszal érkeznek a városba.

Volt néhány érdekes előzménye az útnak, néhány héttel a VB előtt még nem volt biztos, hogy lesz- egyáltalán szállásunk (a pilóta most éppen elköszön az utasoktól, úgyhogy valószínűleg leszállás közelében vagyunk), és a szervező sem volt nagyon elérhető, de megoldódott minden, itt vagyunk. Nyugodt persze akkor leszek, amikor már átvettük a szállást, és megisszuk az első sört valamelyik környékbeli kebabosnál. De az még messze van. Bár ha belegondolok, már nem is annyira…

Akit érdekel, hogy a beatbox világbajnokságon hogy szerepelnek a magyarok, azoknak ajánlom a hunbeatbox.hu weboldalt, ott fogunk minden ilyen információról hírt adni. Hamarosan érkeznek videók is valószínűleg, ha sikerül valahol leszedni a kameráról a felvételeket, és meg is vágni. De addig is, irány a hunbeatbox.hu/livestream oldal, ahol élőben lehet majd követni a világbajnokság eseményeit.

Én pedig majd jelentkezem.

De hogy mi is ez? Íme a promo!

Nagy igazság, hogy a golf az sokminden más mellett az utazásról is szól. Ezt a fenti példa is mutatja, hiszen még alig kezdtem bele a sportba, máris azt nézem, hogy merre érdemes menni az országban/világban, hol lehet golfozni. Persze messze vagyok még  attól (mind tudásilag, mind anyagilag), hogy csak úgy utazgassak a golfpályák közt, de az biztos, hogy hamarosan lenézek a már említett szegedi pályára, és igyekszem majd minden pályán végigmenni az országban. Persze a terv nem csak az idei nyárra szól, legalább három éves project ez. De meglesz.

Bár elég hosszú, és körülményes elolvasni (néha fogja magát, és lehal alóla a szerver, így lehet, hogy mikor rákattintasz, akkor sem fog épp működni), de azonnal végigolvastam, és azóta még vagy tízszer legalább. De miért is jutott ez most eszembe?

A csiripre befutott egy link (ez), ami megemlít egy 14 részes videóbeszámolót, ami az országban készült (egyik részét láthatjátok feljebb). Két amerikai fogta magát, és elment Észak-Koreába, és ezt örökíti meg a sorozat. Persze bejutni nyilván nem olyan egyszerű oda, és ha már ott is van az ember, nem rohangálhat kedvére az országban, folyamatosan kísérik és programokon kell részt vennie. Épp itt jutott eszembe a fenti beszámoló, hiszen cirka 6 év telt el a két utazás között, de ugyanazt láthatjuk a filmen, mint ami le van írva a útinaplóban. Belegondolni is nehéz, hogy élhet úgy x millió ember, ahogy ott élnek. Nincs áram, éhínség van, nem lehet autód de még tv-d se, nincs olyan, hogy civil internet, csak katonai és pártcélokra… Egyszerűen nem tudom elképzelni.

Érdemes végignézni mind a 14 részt, valamint végigmenni a fenti bejegyzésben található linkeken is. Komolyan elgondolkodtam, hogy talán érdemes volna megpróbálni a dolgot, elmenni Észak-Koreába. Mert ilyen ország nincs még egy a földön.

Egy kérdés azért felmerül: valamelyik első részben azt mondja a srác, hogy nem lehet videókamerát, telefont, fényképezőgépet, nagyjából semmit se bevinni az országba. Mégis vannak olyan részek, mikor fényképeznek, meg hát kameráztak is végig ugye, és nem úgy tűnt, hogy rejtett kamera lenne. Most akkor ez hogy is van?

Történt, hogy tegnapi nap volt a Mastercard kártyám érvényességének utolsó napja, ennek okán vártam a postást egész hónapban, hogy mikor hozza az értesítést az új kártyám átvételének módjáról. De ez nem történt meg, a Telebankár pedig ahányszor felhívtam, annyiszor mondott mást (“már elkészült”, “még nem újították meg, de most azonnal szólok a kártyásoknak” és társai), egy dolog volt a közös minden alkalommal: nem tetszett a rendszernek, hogy kb. háromnegyed évvel ezelőtt kártyát cseréltem (mert a régin lekopott a biztonsági számsor, plusz az aláírásom se volt már nagyon hasonlatos ahhoz, ami a plasztiklapon volt).

Múlt hét hétfőn azt mondták, hogy ezen a héten legkésőbb kedden elkészül a kártya, mondtam jó, így legyen. Tegnap felhívtam a Telebankárt, “hátha kész van” alapon, és ott azt mondta egy kedves hölgy, hogy a számlavezető fiókomban vár a kártyám, hogy újabb három évig segítsen a konzumidiotizmus rögös útján. Na de jó, úgyis arra volt dolgom, irány az Eurocenter. Persze ott semmit se tudtak az egészről, csak sajnálkoztak. Annyit azért ki tudtam szedni belőlük, hogy 27-én indult meg a megújítási folyamat, ami különösen annak fényében szép, hogy három nap múlva lejárt a kártya, és 27-e után ugye hétvége jött. A pult túloldalán ülő hölgy szerint egy hét múlva vehetem át a kártyát, szóval addig max. bankból tudnék felvenni pénzt (+400 forintért, vagy mennyiért), máshogy nem. Nagyszerű…

Ment még egy kicsit a szájkarate, aztán otthagytam mert nem igazán sikerült dűlőre jutnunk. Távoztomban azért felhívtam a Telebankárt, hogy reklamálnék az eljárás miatt, mert nem igazán értem, hogy egy kártyaújítás milyen szempontok alapján hülyíti meg a rendszert, meg egyébként is. Némi várakozás után az derült ki, hogy megsürgetik, mert ez így mégse járja, és a székházba kell bemennem a kártyáért, így akár már szerdán is kész lehet. Ami pedig kedd lett, mert ma reggel azzal ébresztett a hölgyemény, hogy ma kettő után mehetek is a kártyámért a központba.

Eddig egész jól megvoltam az MKB Bankkal, de ez most betette a kaput kicsit. Tanulsága persze nincs a történetnek, maximum talán annyi, hogy nem minden bank, ami fénylik. Ezt illő megjegyezni az egészből, a többi néma csend (amint megkaptam a kártyám, mert persze még bármi lehet).

A vazze! alapvetően egy közösségi linkgyűtjtő oldal, ahová bárki feltehet cikkeket, hasonlóan a az origo linkter.hu oldalához.

Határozottan jó kezdeményezésnek tartom, főleg azért, mert így sok link nem kerül a süllyesztőbe. Már csak a “share this” pluginek mintájára egy “vazze’ this!” plugin kellene wordpress alá, és tuti lenne a siker :)